Ne ott folytassuk, ahol abbahagytuk

Tisztelt Honfitársaim!

Kedves Testvérek!

Előttem az legutóbbi lelkészi levél. Február végén íródott és az „Előretekintés” címszó alatt márciusi programok szerepelnek. Ezek helyett hosszú bezártság következett.

Három hónap, majdnem száz nap. Sokféle lelkiállapoton mentünk keresztül. Éltünk bezárkózottan, azután ki-kimerészkedve, persze csak óvatosan, kerülve mindenkit. Sorban álltunk az üzletek előtt, néha kezet nyújtottunk másoknak, elfeledkezvén az új módiról. Hallgattuk a híreket a betegek és halottak ijesztően nagy számáról, bizakodtunk a napsütésben, amely meghozza a tavaszt és a gyógyulást. Sokat telefonáltunk, interneteztünk, leveleztünk. Azután egyre bátrabban, egyre hosszabb időre kimentünk sétálni, mert hiszen nem élhetünk állandóan bezárva. Különben is, azt mondják, hogy mostanra már a lakások is veszélyesek lehetnek, ha otthonra leltek bennük a vírusok...

A Magyar Házat március közepén „bezártuk”. Elmaradtak a rendezvények, a megemlékezések, a cserkészfoglalkozások. Szentmisét sem tudtunk tartani. Ez utóbbi ilyen formában nem igaz, mert a lelkipásztor tudott szentmisét tartani, csak éppen hívek nélküli kápolnában.

Amikor világossá vált, hogy elhúzódó állapotról van szó, találni kellett valamilyen formát a lelki kapcsolatra. A nagyhéten hangüzenetet küldtem a katolikus közösség tagjainak. Pár perces felvételekről, elmélkedésekről volt szó, amelyek az interneten voltak elérhetők. De tovább kellett lépni. Többek biztatására, amelyért hálás vagyok, heti rendszerességgel videóra vett szentmisét közvetítettünk a Magyar Ház kápolnájából. A felvételeket szombat délelőtt készítettük, utána még jó sokat kellett dolgozni velük: feliratozni, zajokat kiszűrni, feltölteni. Szombat estétől elérhető lett a felvétel. Azt javasoltam, hogy másnap, vasárnap, a szokásos időpontban, tehát délelőtt 10h30-kor nézze meg ki-ki otthon a szentmisét, így virtuálisan is egy időben „veszünk részt” szentmisén. A felvételeket elküldtük több magyar közösséghez: Hágába, Luxemburgba, Liege-be, és Magyarországra is! Nagy volt a meglepetés, amikor köszönetet mondtak Kaliforniából, Kanadából, Budapestről, sőt még Jáva szigetéről is! Június 7-én tartottuk ilyen módon az utolsó szentmisét. Június 14-én már megnyílnak a templomok.

Érdemes egy kicsit számot vetni magunkban: mit vesztettünk, mit nyertünk az elmúlt hónapokban. A mottót már most is tudom mondani: Ne ott folytassuk, ahol abbahagytuk.

A nyereségeket három pontban tudnám összefoglalni. Az egészen bizonyos, hogy hirtelen nagyon fontos lett az otthoni egyéni vagy családi ima. Katolikus gyakorlatunkban ez valahogy nincs eléggé jelen. Szoktunk közösen imádkozni esténként, főleg addig, amíg kicsinyek a gyerekek, de azután ez valahogy elmarad. Elmegyünk a templomba, részt veszünk szertartásokon, zarándoklatokon, de nincs eléggé jelen mindennapjainkban az otthoni családi ima és szentírásolvasás.

A második: új lehetőségek keresése és használata. A közvetített szentmisék, a videokonferencia keretében szervezett és tartott imakörök, az interneten fellelhető vallási műsorok életerőt mutatnak. Jó, hogy éltünk ezekkel a módszerekkel. Más és más templomokba tudtunk ellátogatni, többféle szentmisén vettünk részt. Fentebb írtam a mi brüsszeli, kápolnai tapasztalatainkról: egy újfajta, nagy közösség jött létre, ahová bekapcsolódtak Liege-ből, Hágából, Luxemburgból, Budapestről, Kanadából, Kaliforniából, Jáva szigetéről... Nem lettünk szunnyadó közösséggé. Életet őriztünk és bőségben őriztük.

És a harmadik: szeressük és becsüljük templomainkat. Gondoljunk hálával és imádsággal azokra, akik ezeket megálmodták és megépítették. Gyönyörű épületeket emeltek az Úr dicsőségére és a hívő közösség javára. Most, hogy nem volt módunk templomba menni, bizony átérezhettük, hogy amit olyan természetesnek és magától értődőnek tartottunk, az milyen nagy lehetőség és ajándék. Így vagyunk a Magyar Házzal is, annak kissé szűkös, de mindig otthonos kápolnájával. Köszönet az Ház építőinek, egykori tulajdonosainak, akikről alig tudunk valamit, köszönet esetleg már rég elköltözött honfitársainknak, akik az épületet megvették, felújították, köszönet mindazoknak, akik ma gondozzák és fenntartják, akik szívükön viselik a brüsszeli magyarság e drága kincsét, vagyis köszönet Nektek, kedves testvérek az adományokért, a gondoskodásért, a virágokért, a sok-sok imáért, ezért-azért, egyszóval mindenért.

Szentmisét továbbra sem tudunk a Magyar Házban tartani. Az előírások szerint 10m2-ként egy ember lehet jelen a templomban. Ezért a magyar szentmiséket június végéig a Saint-Famille templomba helyezzük át. A szentmise időpontja: szombat délelőtt 11 óra. Sok egyéb szabály van még, ezeket majd a helyszínen ismertetem. Maszk viselése ajánlott, de nem kötelező. Énekkar egyelőre nem engedélyezett, az ének sem. Csendes mise lesz tehát, de nagyon öröm, hogy újra együtt lehetünk „vasárnapi” szentmisén.

Két honfitársunkért fogunk majd imádkozni. Elhunyt Dr. Kovalóczky Pál doktor úr és Héderváry Klára.

Héderváry Klára Budapesten született, 1920-ban. Anyai nagyapja, Radó Sámuel volt a Magyar Távirati Iroda egyik alapítója és tulajdonosa. Apja halála után anyja Párizsban lett francia és magyar lapok tudósítója, míg ő Brüsszelben végezte az iskoláit. Beiratkozott louvain-i egyetemre, ám a háború kitörése átmenetileg Franciaországba sodorta, majd az anyja révén kapott ösztöndíjjal az Egyesült Államokban végezte tanulmányait: a Harvard Egyetemen szerzett diplomát közgazdaságtanból és közigazgatási ismeretekből, majd a Columbia Egyetemen doktorált közgazdaságtanból és nemzetközi jogból.

Tanulmányai befejezése után az ENSZ közel-keleti ügyekért felelős osztályán helyezkedett el. A magyar kérdéssel foglalkozó Különbizottság megalakulásakor felajánlotta segítségét, és 1962-ig a Bizottság, majd annak a munkáját folytató ENSZ tanácsadójaként és tolmácsaként dolgozott. A magyar kérdés lezárulta után is az ENSZ kötelékében, a Politikai Osztályon maradt: előbb a Főtitkár döntés-előkészítési osztályának vezető munkatársa, majd a politikai egyeztetésekkel és konfliktuskezeléssel foglalkozó szekció vezetője volt. A Politikai Osztály egyik vezetőjeként ment nyugdíjba 1981-ben. Időközben rendszeres konzultánsa, szemináriumvezetője és oktatója volt az ENSZ Képzési és Kutató Intézetének (UNITAR). Társalapítója és elnöke volt az ENSZ-ben dolgozó női hivatalnokok előmeneteléért felelős bizottságnak, és számos más testület, különbizottság elnökeként, vagy tanácsadójaként is tevékenykedett.

Nyugdíjazása után sem szakadt meg munkakapcsolata a világszervezettel, 1981 és 1984 között az ENSZ Közgyűlés egyik belga delegátusa volt, 1990-91-ben pedig a főtitkár különmegbízottja Japánban. Közben a belga Külügyminisztérium tanácsadóként foglalkoztatta nemzetközi jogi és emberi jogi ügyekben. Több más kitüntetése mellett Belgiumban megkapta a Commandeur de l'Ordre de Léopold II kitüntetést, idehaza pedig a Nagy Imre-emlékplakettet és a forradalom 50-ik évfordulója alkalmából kiadott köztársasági emlékérmet. Hosszú időn keresztül volt a United Business Institutes menedzserképző főiskola elnöke. 2020. június 5-én hunyt el.

Mindenkit köszöntök.

Brüsszel, 2020. június 9.                                                                   Havas István