Márton Áron az emberkatedrális

2016.11.08 10:29

Tisztelt Honfitársaim!

Kedves Testvérek!

     Márton Áron az emberkatedrális   

            A Kárpát-medencében és szerte a világon ebben az évben különös tisztelettel gondolunk Isten hűséges szolgájára, Márton Áron püspökre. Az emlékév kapcsán számos városba eljutott az életét és munkásságát bemutató vándorkiállítás, többek között hozzánk, a brüsszeli Magyar Házba is. November 9-én pedig az Európai Parlamentben emlékkonferenciát szervezett a tiszteletére Tőkés László parlamenti képviselő úr. 

            Márton Áron 1896-ban született az erdélyi Csíkszentdomokoson. Tanulmányai befejeztével pappá szentelték, majd XI. Piusz pápa 1938-ban gyulafehérvári püspökké nevezte ki. 1938. novemberi beszédében elsők között tiltakozott a háború ellen. 1944-ben Kolozsvárott, a Szent Mihály-templomban mondott beszédében bátran felemelte szavát a zsidók deportálása ellen. Válaszul Kolozsvár rendőrkapitánya kiutasította a városból. 

            Az egyre erősödő kommunista és ateista rendszer szerette volna a vallást mielőbb felszámolni Romániában. Márton Áron a román görög katolikus egyház betiltásakor körlevélben hívta fel a katolikus papokat, hogy „a görög-katolikus testvéreinket előzékeny szeretettel a legmesszebbmenő vallási támogatásban és segítségben részesítsék, amikor szükséges, templomainkat, kelyhünket és egyházi felszereléseinket a keleti szertartású szentmise bemutatására készségesen rendelkezésükre bocsássák”.

            1949. június 21-én, a püspöki iroda akkori helyettesével, Ferenc Benjáminnal együtt taxit rendeltek, hogy elvitessék magukat Tövisre a vasútállomásra, ahonnan vonattal akartak tovább utazni Bukarestbe. Félúton a sofőr megállt, s motorhibát színlelt. Röviddel ezután „éppen arra jött egy másik autó” – civilruhás rendőrökkel. Ezek „készségesen” felajánlották autójukat a püspöknek. Miután elindultak, a hatósági személyek felmutatták igazolványukat, s kijelentették, hogy parancsuk van a letartóztatására. Szemét bekötötték és figyelmeztették, hogy nem kérdezhet semmit, kérdéseket csakis nekik van joguk feltenni. Amikor az autó megállt, kiszálltak valamennyien, majd levették szeméről a kendőt. Az épületekről, a tornyokról és a zárt udvarról a püspök könnyen ráismert Nagyszebenre. Egy zárt helyiségben gúnyos megjegyzések közepette vallatni kezdték, de ahogy ezt később maga is mesélte, testileg nem bántalmazták.

            Először vizsgálati fogságba került, ami körülbelül 3 évig tartott. Ez alatt az idő alatt többször vitték át egyik börtönből a másikba, majd a bukaresti katonai törvényszék 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Helyzete idővel valamelyest javult. Groza miniszterelnök elérte, hogy enyhítsenek a püspök börtöni körülményein. Ennek következtében a bukaresti fogházból áthelyezték Bukarest külvárosába egy volt bojár villájába, ahol ugyan állandó őrizet és megfigyelés alatt tartották, de zárkáját már nem kellett mással megosztania. Másokkal csak akkor került kapcsolatba, amikor egy ablakon át beadták neki az ételt. Tény azonban, hogy sorsa könnyebbre fordult. Ezt bizonyítja az is, hogy a fogság ötödik éve után visszakapta imakönyvét, a breviáriumot.

            1955. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén Márton Áron püspök szabadlábra került. Rövid idő múlva visszatérhetett püspöki székhelyére. Újrakezdte pasztorális tevékenységét, bérmautakat szervezett, hogy meglátogathassa egyházmegyéje híveit. Egyesek úgy emlékeznek vissza, mint valóságos diadalutakra, a nép ugyanis lelkesen ünnepelte börtönből kiszabadult püspökét. Népszerűsége végül is annyira zavarta az állami hatóságokat, hogy kiszabadulása után egy évvel házi őrizetre ítélték.

            Az 1956-os bérmaút után behívták a gyulafehérvári rendőrségre. Igazolványát elvették, majd közölték vele, hogy megvonják tőle működési engedélyét, mert jelenléte „zavart keltett az emberek között”. Megtiltották neki, hogy elhagyja a püspöki palotát, s ezáltal leszűkítették mozgáskörét a püspöki székházra, az udvarra, a kertre és a székesegyházra. Azt sem engedélyezték, hogy átmehessen a papnevelő intézetbe. Ezzel megkezdődött „palotafogsága”, amely tizenegy évig tartott (1956–1967 között). A tilalom által nem szakadt meg teljesen kapcsolata híveivel, szabad volt ugyanis látogatókat fogadnia.

            A második vatikáni zsinat idején a kormány felszólította, hogy menjen el Rómába és vegyen részt a zsinaton. Azzal utasította vissza, hogy amíg fel nem oldják kényszerlakhelyét, addig nem megy külföldre. Attól tartott ugyanis, hogy ilyen módon szeretnének megszabadulni tőle.

            Márton püspök palotafogságának feloldása kapcsolatban volt König bécsi bíboros látogatásával, aki a román ortodox egyház, illetve a bukaresti pátriárka meghívására érkezett Romániába. König bíboros azzal a kikötéssel fogadta el a meghívást, hogy találkozhasson Erdély püspökével, Márton Áronnal is.

            1969-ben, életében először, eljutott Rómába is, ahol találkozott VI. Pál pápával, az akkori egyházfővel. „Bár nagyon tisztelte VI. Pál pápát, úgy látta, hogy a kommunista diktatúrának és a kommunisták módszereinek ismeretében nincs remény a kompromisszumos megoldásokra. Sajnálta, hogy a magyar egyházi vezetők az állammal való egyezkedés útjára léptek… Luigi Poggi érsek, a Vatikán keleti utazó nunciusa gyakran járt Gyulafehérváron, hogy a román Vallásügyi Osztály elképzelésével harmóniában, rendezze az állam és az egyház közötti viszonyt Márton Áron közreműködésével. Áron püspök viszont tartotta magát ahhoz, hogy a betiltott és megsemmisített görög katolikus egyház vezetői nélkül (akik, számos katolikus pappal együtt börtönben sínylődnek) nem hajlandó az egyház helyzetéről tárgyalni, és azt a benyomást kelteni a világ előtt, mintha vallásszabadság lenne.”

            Márton Áront halála előtt néhány hónappal, 1980. április 2-án, püspöki működésének 42. évében II. János Pál pápa felmentette az egyházmegye kormányzása alól, mert ezt az idős főpap, egészségi állapotára való tekintettel, már harmadszor kérte. 1980. szeptember 29-én sok szenvedés után, életének 85. évében hunyt el. Temetésén több mint tízezren gyűltek össze a gyulafehérvári székesegyházban. Emberi nagyságát, méltóságát szellemi hagyatéka őrzi. Csíkszeredában róla nevezték el a Római Katolikus (a kommunista időben Matematika-Fizika) Főgimnáziumot, ahol tanult. Jelenleg folyik boldoggá avatása.

Köszönetnyilvánítás

A Saints-Michel-et-Gudule székesegyházban tartott október 23-i szentmisén és a gyertyás felvonuláson ebben az esztendőben nagyon sokan voltunk. Eljöttek a liege-i hívek, volt sok kisgyerek is. A szentmise során tartott gyűjtés eredménye 923 euró volt. Köszönet mindenért!

Felhívás

Dr. Kállay Oszkár hosszú éveken át önkéntes munkával, odaadóan szerkesztette és gondozta a Magyar Ház újságot. Az utolsó években sokat segített neki ebben felesége, Dáné Zita. Oszkár halála után azonban felmerül a kérdés: folytassuk-e az újság kiadását? Nem a jó szándék vagy az akarat hiányzik, hanem sokat változott az információk közreadásának módja. Az ifjabb nemzedékek már internetet használnak, gyorsan, könnyen hozzáférnek a hírekhez. Persze nincs mindenkinek internetje, és a Magyar Ház kiadvány révén közösségünk élete jelent meg nyomtatott formában. Viszont szeretnénk felmérni, mekkora igény van a havonta megjelenő Magyar Házra. Ezért tisztelettel kérem/kérjük, hogy valamilyen módon jelezzenek vissza azok, akik továbbra is kérik az újságot. Meg lehet ezt tenni élőszóban a Magyar Ház telefonszámán Kvasznay Árpádnak (02/648-61-88), levélben a Magyar Ház címén (123 rue de l'Arbre Bénit), telefonon vagy levélben Dáné Zitának a lakáscímén.

Tisztelettel köszöntök Mindenkit!

Brüsszel, 2016. november 8.

                                                                                                                                                                                                                                                                        Havas István

Vissza